16. Másik találkozás

Robertnek a következő két hét nehezen telt el, nehezebben is tanult, mint máskor. Mindig a kis cserfes járt az eszében, semmi kétség szerelmes, ilyent azelőtt nem érzett egyik barátnője iránt sem.

Lisat még nem hívta fel, majd ha minden kétséget kizárva biztos lesz az érzéseiben, be fog számolni neki. Most is hetenként beszélnek, de egyelőre nem mondott neki semmit új érzéseiről, nyárig még van idő, addigra minden kiderül.

Aztán eljött a várva várt nap, egy pénteken Mary családja együtt repült Los Angelesbe, a Long Beach repülőtérre. Gépük este fél kilenckor érkezett. A repülőtéren Zoe és Robert együtt várta őket a család kis mikrobuszával, és a fiú Chevroletjével. Nagy volt a boldogság, hogy újra találkoznak. A kis csitri úgy ugrott Robert nyakába, mintha ott helyben le akarná teperni a váróterem kövezetén. Tizenhét napja búcsúztak el és ez az idő a fiatal lány számára maga volt az örökkévalóság. Hiába beszéltek minden nap Skypen, nem ölelhette és csókolhatta a fiút. Szorosan átkarolta szerelmét, mellét hozzádörzsölve jelezte, itt vagyok, csak a tiéd vagyok. Egy óvatlan pillanatban a teste takarása mellett még a lába közé is benyúlt, hogy érezze, megvan minden.

Különös hétvége lesz ez, San Franciscoban Zoe és Berry eljegyezték egymást családi körben a lány szülei nélkül. Most Charly ad egy estélyt, ahol az eljegyzést hivatalos keretek közt, és nagyközönség előtt is megtartják.

Negyven percig tartott az út Zoe szüleinek házáig, Santa Monicaba. A négy örömszülő először egymást ölelték, most már egy családba tartoznak. Hihetetlen, hogy a fiatalok csak január elsején ismerkedtek meg, a fiú ötödikén elutazott, csak tizenhatodikán találkoztak újból és tizenkilencedikén megkérték egymás kezét. Összesen kilenc napot voltak együtt, két részletben, és milyen biztosak voltak benne, hogy nekik ez a helyes útjuk. Igaz, Zoe huszonöt, Berry huszonhat éves, és eddig mindketten nagykanállal falták az életet.

Amíg a szülők egymásnak örültek, a két fiatal pár nagyon jól eltöltötte az időt a háttérben, és egyáltalán nem unatkoztak. Aztán ők is sorra kerültek, Zoe szülei leendő vejüket csókolták körbe, utána a húgát, majd annak barátját. A csomagokat egyelőre letették a nappaliban. Felbontottak két üveg pezsgőt, és koccintottak a jegyesekre. Aztán a szülők megbeszélték az egész család előtt, hogy a fiatalok hogyan kérték meg egymás kezét. Steve nem rejtette véka alá a véleményét.

  • Nagyon örülök az eljegyzésnek, de ezzel a sebességgel a gyerekeink biztosan Guinness rekordot döntöttek. Mi a véleményed erről a nagy sietségről Charlie?
  • A lányom annyi férfit fogyasztott el életében, hogy ha ő így döntött, már az első nap után tudta, hogy ez a gyerek az igazi. Ehhez képest, hogy másnap kérte meg a fiad kezét, vagy csak tíz nap múlva, az már mindegy. Mondd kislányom, mikor született meg benned ez a remek ötlet?
  • Csak előző nap éjszaka. Az ajándékot itthonról vittem, de a vőlegényemnek volt egy megjegyzése, amit komolyan vettem. Tulajdonképpen felszólított, hogy kérjem meg a kezét, és szót fogadtam.
  • Micsoda, Berry te éjszaka hagyod, hogy az én hercegnőm gondolkodjon?
  • Ne aggódj kedves papa, ha a lányodnak hiányérzete lenne, nem kérte volna meg a kezem.

Mindenki nevetett, Charlie szokásához híven csapkodta a térdét. A legifjabbakat a beszélgetés nem érdekelte, ők nagyon el voltak foglalva egymással. Robertet most még az sem hozta lázba, hogy a nagy Charly vendége, csak az járt a fejében, hogy mikor bújhat ágyba barátnőjével.

A házvezetőnő szólt, hogy a vacsora elkészült, és a család átvonult az ebédlőbe. Miközben az első fogást tálalta, olyan incidens történt, amire senki nem számított.

Az ebédlőben a család úgy helyezkedett el, hogy egyik oldalon ült a legfiatalabb pár és Mary szülei, a másik oldalon velük szemben a jegyespár és Zoe szülei. A házvezetőnő először a vendégek sorában szolgálta fel az előételt, majd a másik oldalra ment, és miközben a háziakat kínálta, felnézett a szemben ülőkre. Hirtelen megmerevedett, elsápadt, és nem tudott megmozdulni. Olyan nyilvánvaló, hogy valami rendkívüli dolog történt, hogy a ház asszonya Caroline felállt, és odament hozzá. A következő pillanatban az asszony letette az asztalra a tálcát, és kirohant. Caroline és Zoe egyszerre szaladtak utána, hogy megtudják, mi a baj. A család némán ült az asztalnál, nem tudták elképzelni, hogy mi zavarhatta meg az asszonyt. Két perc múlva bejött Zoe, és megtörte a csöndet.

  • Anyáék átmentek a kis társalgóba, megpróbálja kideríteni, hogy mi történhetett. Valaki segítsen nekem, felszolgáljuk a vacsorát.

Az érthetetlen intermezzo után nehezen állt vissza a rend, de lassan megvacsoráztak, bár az étvágyuk, már nem volt olyan, mint amikor leültek. Nem beszélgettek, a csendet vágni lehetett a szobában. Zoe evett néhány falatot, aztán átment anyjáékhoz, és ottmaradt Mariával, amíg az anyja bejött az étkezőbe. Mindenki őt figyelte, hogy megtudják, mi lehetett, ami ennyire megzavarta az asszonyt. Caro odament Roberthez és neki mondta, de a síri csend miatt mindenki hallotta a beszélgetést.

  • Ne lepődj meg, de az előző jelenet a szüleiddel kapcsolatban lehet. Muszáj megtudnom, hogy mit tudsz róluk?
  • Csak a nevelőszüleimet ismerem, ők csecsemőkoromban fogadtak örökbe.
  • És 1993-ban születtél Clevelandben?
  • Igen, de nem értem, honnan tudod?
  • Augusztus huszonhetedikén?
  • Igen akkor.
  • Úristen ez az asszony az édesanyád.

Mindenki dermedten ült, nem értették az eseményeket. A fiú agya pörög, egész életében a szüleit kereste, és az anyja most itt van a házban. Felugrik, és kirohan, az ajtóban megtorpan, de a kérdést nem kell feltenni, Caro már mondja, hogy balra menjen a kis társalgóba. Aztán bejön Zoe, és Mary ránéz.

  • Nem értek semmit, mi történt?
  • Robertet felismerte az anyja, azt mondja, ugyanolyan, mint az apja volt ennyi idős korában.

Charly rájön, hogy még egy szálat el kell varrni, telefonjából felhív egy számot.

  • Ne kérdezz semmit, azonnal gyere át hozzám. Majd megtudod, hogy mi van, nem baj, öltözz és gyere, kapsz rá egy percet.

Aztán mindenkihez szólva mondja.

  • Szóltam az apjának, ő is ismerje meg a fiát. Most leisszuk magunkat, aztán elmesélem a történetet, ha az egymásra talált család megnyugszik, és be tudnak jönni közénk. Biztos a fiút is érdekli a sztori.

A társaság az első döbbenetből magához térve mindenféle szíverősítők segítségével végre megnyugodott. Kezdték magukban összerakni a történetet, bár csak apró mozaikokat ismernek belőle. Mindenki a párjával találgatja, hogy valójában mi történhetett. Aztán bejött a fiú, a régen elvesztett anyjával és Charly elmesélte a húsz évvel ezelőtt történteket.

Az asszony némán hallgatta életének legtragikusabb éveiről barátjuk beszámolóját, csak ült az asztalnál, és fogta fia mindkét kezét. Aztán megjelent egy férfi a szobában, és az asszony felállt. Nem engedte el a fiú kezeit, ezért ő is felállt az anyjával együtt. És az asszony a belépő férfinek csak annyit mondott.

  • Megtaláltam a fiúnkat.
  • Miről beszélsz? Hol, mikor?
  • Nem látod, ő az. Ugyanolyan, mint te voltál húsz éves korodban.

A férfi még mindig értetlenül áll, Charly erélyesen rászól.

  • Értsd meg, ő a fiad, nemcsak, hogy hasonlít rád, de stimmel a születési hely és idő is. Menj, szorítsd már magadhoz, az istenit az értetlen fejednek.

A férfit olyan sokk érte, hogy nem tudott mozdulni. Aztán lassan magához tért, és mire odaért a fiához, már csendben folytak a könnyei. Átölelte a fiút, és milliószor megcsókolta a homlokát, mintha a húsz előző év minden szeretetét most akarná átadni. Robert dermedten állt, egyik karjával apját, másikkal az anyját ölelte és hárman összekapaszkodva ott álltak percekig. Mindenki meg volt illetődve, Eliza sírt, csak Charly volt a helyzet magaslatán. Ő igazán tudja mit jelent a házaspárnak ez a pillanat. Több mint húsz éve, amióta először találkozott velük a börtönben, végig követte gyötrődésüket, ahogy a fiúk nyomát keresték, hiába. A házigazda törte meg a csendet.

  • Róbert, mutasd be a szüleidnek a barátnődet, aztán nyomás ágyba. Jól mondom Mary?
  • Eddig én is meg voltam hatódva az eseményektől, meg sem mertem szólalni. De igazad van, most már törődjön valaki az én érdekeimmel is.

Még fél óráig tartott, míg sikerült a szülőknek elengedni új régi fiúkat. És a két fiatal gyorsan eltűnt, láthatóan sürgős nekik, hogy kettesben maradjanak. A többiek megbeszélték, hogy már nagyon késő van, vagy inkább reggel korán, ezért a reggelit majd később fogyasztják el, közösen.

Másnap tíz órakor mindenki az asztal körül ült, a fiatalok is, pedig látszott rajtuk, hogy nem sokat aludtak. Ők már nem voltak ott hajnalban, amikor a reggeli időpontját a család megbeszélte, de maguktól felkeltek, kilenc óra után. Mary az anyjának elmondta, hogy hajnalban szuper jó szex volt az altatója, utána úgy eldőlt, mint akit fejbe vertek. Nem tudja, a fiú mennyit aludt, mert kilenc órakor arra ébredt, hogy barátja már megfürdött, megborotválkozott és fel van öltözve. Nem is várta meg a lányt, kiment a konyhába, hogy anyjának segítsen a reggeli előkészítésében.

Miután minden az asztalra került, Robert és szülei is leültek. Reggeli közben beszélgettek, már mindenki felszabadultabban. Most is Charlie tartotta kezében a szálakat.

  • Robert, a nevelőszüleid tudnak már a nagy hírről?
  • Még az éjjel küldtem SMS-t, és reggel ők ébresztettek, nem tudták kivárni, hogy én jelentkezzek. Ma délután iderepülnek, akarnak találkozni a biológiai szüleimmel. Anyunak már mondtam, hogy három éves koromtól keresték őket, azt szerették volna, hogy úgy mondják el nekem az örökbefogadást, hogy tudják, mi van a szüleimmel. De sajnos nem találtak rájuk. Nekem tizennégy éves koromban mondták meg, hogy nem ők a vér szerinti szüleim.
  • Ha akarják, nálunk ők is elférnek.
  • Ezt köszönöm, bár egy éjszakát már én is ki tudok nekik fizetni a szállodában. De nagyon jó lenne, ha itt lehetnénk együtt mindnyájan.
  • Jó szüleid voltak?
  • Nagyon, a saját gyerekükkel sem lehettek volna jobbak. De sajnos anyámnak nem lehetett gyereke, ezért is fogadtak örökbe. Tudjátok, ők nem olyan jó módúak, de nekem bármit megadtak. Sok mindenről lemondtak, hogy nekem biztosítsanak mindent, sokszor erejükön felül.

Kora délután Robert és Mary elmentek a nevelőszülőkért a repülőtérre, és hogy kényelmesen utazzanak, Zoe odaadta az autóját a fiúnak. Amikor megérkeztek, az új "családtagok" megismerkedtek a jelenlévőkkel, és a négy szülő Roberttel bementek a könyvtárszobába. Órákon keresztül beszélgettek, volt bőven mondanivalójuk egymásnak. Maria elmesélte, hogy Charly attól a perctől fogva bőkezűen gondoskodik róluk, amikor először bement hozzájuk, a börtönbe. Szabadulásuk után a család előző házába költöztek, innen kétszáz méterre, és most ott élnek. Az asszony lett a család házvezetőnője, és Zoe pótmamája, a férfi meg olyan mindenesként gondot visel a házra, és minden munkát ellát, amit főnöke rá bíz. Nekik nincs munkaidejük, ha kell éjszaka is mennek, és csinálják, amit kell. De ez nem teher, soha nem tudják viszonozni, amit a családtól kaptak. Ők nem is alkalmazottak itt, hanem családtagok. A lányuk úgy nőtt fel, hogy Zoet a nővérének tekinti, ma is minden titkát megosztja vele, és úgy tekint rá, mint egy istennőre. Caroline és Charly a keresztszülei, és mindig elhalmozzák lányukat mindenféle ajándékkal.

Közben a nevelőszülőket átvitték a lakásukba, hogy megmutassák szülőtársaiknak, hogyan élnek.

Róbert délelőtt már körülnézett, és látta, hogy a ház ugyan jóval kisebb, mint Charlyé, csak három hálószobás, de nagyon ízlésesen van berendezve, láthatóan szülei semmiben nem szenvednek hiányt.

A szülők visszamentek a nagy házba és ott folytatták a beszélgetést. Közben benézett hozzájuk Charly, és házvezetőjének mindkét arcát megcsókolta.

  • Huszonegy éve ismerlek, de ilyen boldognak még nem láttalak.
  • Már csak ez hiányzott az életemből, hogy megtaláljam az én kicsikémet.
  • Azt tudja már Robert, hogy milyen gazdag?
  • Odáig még nem jutottunk. De mond el.
  • Mond el te, ez a ti személyes ügyetek.
  • Amikor kiderült, hogy ártatlanul ítéltek el bennünket kaptunk az államtól kártérítést. Azt a pénzt mi nem költöttük el, elhelyeztük egy számlán. Nem volt rá szükségünk, mert mindent megkaptunk ettől az aranyembertől. A kártérítésből kapott pénzt később elhelyeztük két számlán, az egyik a tiéd Robert, a másik a húgodé, nagykorúságotok után ti rendelkeztek a számla felett. Te már nagykorú vagy, a számlát majd egyik nap a közjegyzőnél átadjuk neked.
  • Mennyi pénz van a számlán? - Ezt már Robert kérdezte meg.
  • Most körülbelül három és fél millió dollár.

Döbbent csend volt a bejelentés után, Charly megkérdezte a fiút.

  • Ilyen borzasztó milliomosnak lenni?
  • Nem tudom, még soha nem voltam az, de arra gondoltam, ha megengeditek, veszek anyáéknak egy házat.
  • A te pénzed, azt csinálsz, amit akarsz. De van egy ötletem, és ezt megbeszélem a nevelőszüleiddel. Ti meg menjetek, segítsetek Caronak a parti előkészítésében.

Hármasban maradtak, és megint kiderült, hogy Charly nem véletlenül a legismertebb producer Hollywoodban, mindenre gondol, ha hall valamit, ő azonnal kész stratégiát épít fel, a friss információra.

  • Gondolkodtatok azon, hogy milyen lesz a jövőtök a fiatok nélkül. Mert, ha elvégzi az egyetemet, a munkája ide fogja kötni.
  • Igen, van egy kevés megtakarított pénzünk, és arra gondoltunk, hogy ha majd nyugdíjba megyünk, eladjuk a házunkat, és itt a városnak egy megfizethetőbb részében veszünk egy kis lakást, hogy a közelében lehessünk. Feltéve, hogy a szakmában marad, és megtalálja a helyét.
  • Robertnek már megvan a helye. Nálam fog dolgozni. A lányom nagyon dicséri őt, és neki megvan ehhez a szeme. De a szüleit úgy ismerem, mint a tenyeremet, becsületes, szorgalmas és hűséges emberek. A lányuk is olyan, a fiúk sem lehet más. És ahogy a fiatokon látom, ezen csak javítottatok. Én az irodában a lányommal dolgozom, az a tervem, hogy a fiatokat már az egyetem alatt bevonom a munkába, és ha végez, dolgozhat nálunk. Én sem fiatalodok, egyszer majd lassítanom kell. Most gyakran nem vállalok új feladatot, mert nem győzzük ketten a megbízásainkat teljesíteni. De térjünk át arra, amit meg akarok veletek beszélni. Ha jól számolom, még van tíz évetek a nyugdíjig. Látom, hogy mennyire szeretitek ezt a fiút, sok ez a tíz év, hogy távol legyetek tőle. Bár most, hogy milliomos lett, van pénze, hogy bármikor elrepüljön hozzátok, de annyi munkát adok majd neki, hogy ideje nem lesz rá. Nekem most szükségem van egy új titkárnőre. A vezető asszisztensem egy hete New Yorkba költözött, a másik titkárnőm meg egy év múlva nyugdíjba megy. Most keresek valakit, aki ez alatt az év alatt beletanul a munkába, és nevel maga mellé egy második embert, mert azt a nagyipart, ami nálunk van, két személy tudja rendesen kiszolgálni. A titkárnőm ott lakott, ahol a szülőtársaitok, biztos láttátok a másik házat. Az egy két hálószobás ház, felújítom az igényeitek szerint, költözzetek ide. És könyvelő munkát is találunk, egy percig nem lesztek munka nélkül.
  • Ez a nagylelkű ajánlat most váratlanul ért bennünket, meg kell beszélnünk, de olyan kecsegtető, hogy a válaszunkat borítékolni lehet.
  • Tudom, hogy igen nagyvonalúnak látszik a javaslatom, és azért ilyen, mert nem akarom, hogy nemet mondjatok. Ez a család nagyon fontos nekem, azt akarom, hogy élvezzék minden percét annak, hogy megtalálták a fiúkat. Ha egy ingatlanon laktok, a fiatoknak nem kell az idejét és energiáját kétfelé osztania, egyszerre lehet két apja és anyja.

Charly elment és beküldte a nevelőszülőkhöz Robertet, had beszéljék meg hármasban az ajánlatát. Azután ellenőrizte az esti előkészületeket.

Közben Zoenak be kellett menni az irodába, és elment vele Berry, és Mary, hogy megnézzék a nagy varázsló szentélyét. Amíg a szépséges producer tárgyalt egy híres filmcsillaggal a szerződéséről, a két testvér végignézte a falakra kitett rengeteg fotót. Az utóbbi évek szinte valamennyi sztárja közös képen pózol Charlyval, vagy a lányával. De vannak régi híres, legendás színészek, ahogy a fiatal Charlyt átkarolják. Ez az ember az elmúlt húsz év minden hírességével dolgozott. Maryt egészen feldobja, hogy milyen klassz családba kerül a bátyja révén.

Este nyolckor kezdődött a parti, Robert nevelőszülei nagyon élvezték, hogy ennyi híres sztár társaságában lehettek. És Mary volt a legnagyobb kedvezményezettje az estének, a filmcsillagok fele már ismerősként üdvözölte. Ha egy szép, fiatal lány már másodszor van jelen Charly estéjén, annak muszáj udvarolni, mert illik jóba lenni a nagyhatalmú producerrel.

Robert elhozta a profi kameráját, és az estét végig fotózta. Zoe oktatásának köszönhetően, hagyta, hogy a hírességek flörtöljenek barátnőjével, sőt készített néhány fotót a lányról és a híres sztárokról, egészen intim pózokban. Had pukkadjanak az otthoni barátnők.

A házigazda türelmesen kivárta, amikor már mindenki jóllakott, és eleget ittak vendégei, ideje volt, hogy óriási bejelentést tegyen. Maga mellé hívta Zoet és Berryt, aztán csendet kért.

  • Kedves barátaim, egy apa életében van néhány jelentős dátum. A gyermeke születése, diplomájának átvétele, vagy az első munkanapja az apja irodájában. Ezeken már túl vagyok, és azt hittem, a következő jelentős dátum az lesz, amikor a lányom ott sír a koporsóm mellett. Már nem reméltem, hogy valaha unokával örvendeztet meg, úgy selejtezte le az összes udvarlóját. Bár megjegyzem a többsége valóban selejt volt. De valami történt, hála ennek a nagyszerű fiatalembernek. Ő jött, látott, és győzött. Örömmel tudatom veletek, hogy hosszú, kilenc napos együttlét után a lányom megkérte Berry kezét, és ő igent mondott.

Mindenki tapsolt, és nevettek a házigazda bejelentésén. Egy negyven éves filmcsillag, aki az éppen aktuális sztár férjével volt jelen, felemelte a pezsgőspoharát.

  • Gratulálok Zoe, ez a fiú nekem is megérne egy-két ajtócsapkodást.

Charly elégedett volt az estével, másnap Hollywoodban mindenki az eljegyzésről fog beszélni.

Éjjel kettőkor ment el az utolsó vendég, a család fáradtan, és boldogan tért nyugovóra.

Reggel már tíz óra is elmúlt, amikor a két legfiatalabb családtag előkerült. Csak kávét és gyümölcsöt kértek, mert mindjárt indulnak Santa Anaba a repülőtérre, a nevelőszülők gépe egy óra előtt indul. A többiek már megreggeliztek, és közben megbeszélték a következő időszak tennivalóit, ezt most Zoe mondta el az ifjaknak.

  • Kisfiú, jövő pénteken jössz velem Friscoba, és a testvéred is Berryéknél tölti a hét végét. Most jut eszembe, már nem cikizhetlek ezzel a névvel, családtag lettél. Nem bánod, ha ezen túl öcsinek szólítalak? A testvéred nekem a születése óta hugi, akkor neked is jó lesz ez a név.
  • Benne vagyok a névben is meg az utazásban is.

A fiú nevelőszülei elmondták, hogy Charly ajánlatára igent mondtak az este. Nem volt rá alkalom, hogy ezt a családdal tegnap megbeszéljék. Zoe sértődött hangon jegyezte meg.

  • Apa, nem szép dolog, hogy a társad nélkül döntöttél az iroda legfontosabb posztjának a betöltéséről.
  • Tegnap még úgy tudtam, hogy én vagyok a főnök, csak nem rúgtál ki, mert ha igen, ezt közölhetted volna.

A lány odabújt az apjához, átkarolta, és fejét a vállára hajtva mondta.

  • Hogy tehettem volna ilyent, te vagy a legjobb főnök, és a legcsodálatosabb apa.
  • Látjátok, egész életemben így vett le a lábamról. Ezt anyád tanította neked, vagy már benne van a génjeitekben?

Mindenki mosolygott, és Robert édesapja a fiúnak elmondta, hogy feleségével mit szeretnének tőle kérni.

  • Ha nincs ellenedre, szeretnénk, ha hozzánk költöznél. Megkapnád azt a szobát, amelyiknek saját fürdőszobája és gardróbja van. Ott teljesen önálló lehetnél, és közben mégis velünk vagy. Most, hogy végre rád találtunk, szeretnénk, ha a közelünkben tudnánk téged. És ha nevelőszüleid beköltöznek a másik házba, együtt lehetne az egész család.
  • De az a szoba a testvéremé.
  • Ő most keveset van itthon, és korábban is a másik szobában lakott, csak az utolsó években költözött át. Az a lakrész régen Zoe birtoka volt, mert sokszor aludt nálunk.

Amikor a repülőtérre Robert kikísérte a nevelőszülőket, velük tartottak a fiú vér szerinti szülei és Mary is, ezért a kis busszal mentek.

Visszaérkezés után megebédelt a család, és közben beszélgettek. A nap hátralévő része gyorsan eltelt, és már mentek is a Long Beachi repülőtérre. Robert kocsijával a szülei és Mary, Zoe vitte Berryt, és Charly a feleségét és Berry szüleit. Elérkezett a búcsú ideje, és a gép már el is repítette a család San Franciscoi felét.

Következő hét végén Zoe és Robert a déli járattal utaztak, és három óra előtt érkeztek San Franciscoba. Mary a szokásos rituáléval fogadta a fiút. Mint az őrült rohant felé, felugrott rá, karjait a nyaka köré, lábait a dereka köré kulcsolta, és csókolgatta, ahol csak érte. Az utasok kikerülték őket, diszkréten mosolyogva. Ahogy a szenvedélyáradat csillapodott, mentek az egy csoportban várakozó családtagok felé. Ekkor elindult egy fiatal lány velük szemben, és amikor félúton találkoztak, Mary látva, hogy nem kell őket egymásnak bemutatni, továbbment. Üdvözölte Zoet, aki a család köszöntésén már túljutott, és azonnal kisajátította, mert fontos női ügyeket kellett vele megbeszélni. A két testvér már egymást ölelte, a lány zokogott, és a fiú szeméből is csendesen folytak a könnyek, a többiek tisztes távolból elérzékenyülve nézték őket. Percek teltek el, míg a lány, sírós hangon meg tudott szólalni.

  • Úgy örülök neked, anyuék végre letehetik azt a rettenetes terhet, amit egész életük során cipeltek.
  • Én is boldog vagyok, hogy rátok találtam. A nevelőszüleim soha nem adták fel, hogy megtalálják nekem a vér szerinti családomat, de nem sikerült a keresés.
  • Szerettek téged?
  • Nagyon, nem csak múlt időben, ma is imádnak. De mindig azt mondták, jogom van megtudni, hogy kik a vér szerinti szüleim.

Közben odaértek a családhoz, Robertet is üdvözölték, és elindultak hazafelé. Zoenak megbeszélése lesz a városban, őt Berry elvitte a kocsijával, a többiek Stevevel mentek haza.

A kijárat mellett egy újságos pavilonban Robert meglátta a saját fotóját a Play Boy magazin címlapján, és megtorpant.

  • Bocsássatok meg, rögtön jövök, csak vennem kell egy újságot.

Ahogy a lappal visszalépett a társasághoz, Mary tréfálkozó hangon vonta felelősségre.

  • Mi van, te a távollétemben férfimagazinokat nézegetsz?
  • Ennek csak örülnöd kéne, de nem erről van szó, ezt a fotót én készítettem.
  • Micsoda? Te pornózol?
  • Ez nem pornó, ez művészi aktfotó.
  • És ezt miért nem tudtam rólad?
  • Még sok mindent nem tudsz, de ha rendesen viselkedsz, lesz elég időnk, hogy megismerjük egymást.

A magazin kézről-kézre járt, és mindenkinek az volt a véleménye, hogy nagyon szép képeket készített Robert. Ízlésesen erotikusak, nincs bennük semmi zavaró, öröm rájuk nézni. A kocsiban Mary nem hagyta annyiban az új információt.

  • Na, mesélj nekem arról a nőről!
  • Nincs mit mesélnem, amióta megláttalak, nekem csak te létezel, az a nő meg a munkám tárgya.
  • De azért megdugtad?
  • Most mondtam, hogy csak te vagy nekem. Ugye az égész múltamat nem akarod számon kérni.
  • De honnan tudjam, hogy, munka közben nem fekszel le vele?
  • Édesapád sem fekszik le azokkal a nőkkel, akiket a klinikán meztelenül lát. Egyébként is, aki szerelmes, az nem rondít bele a világ legszebb érzésébe.
  • Micsoda! Te szerelmes vagy belém? Miért nem mondtad eddig?
  • Légy türelmes, és mindent meg fogunk tudni egymásról.

A család tagjai már nevettek a beszélgetést hallgatva, és Elisa magában megállapította, hogy felnőtt a kislánya.

Otthon a három fiatal bevonult a lány szobájába, és beszélgettek. Mary szeretett volna már kettesben lenni a fiúval, de tudta, ma türelmesen ki kell várnia, amíg Emma majd késő este átadja neki szerelmét. Amíg a testvérek beszélgettek, ő kiszolgálta őket, mint egy jó háziasszony.

  • Tudsz róla, hogy a szobádba akarnak költöztetni a szüleink?
  • Nem akarnak, csak azt szeretnék, ha nálunk laknál, hogy minél többet lehessenek veled. Én most ritkán vagyok otthon, jó nekem a másik szoba is. Amit neked ajánlanak, az egy komplett kis suit, nagyszoba, saját fürdőszobával és gardróbbal. Elszeparálva, ha megy hozzád Mary, nyugodtan tombolhattok, nem zavartok senkit.
  • Miből gondolod, hogy tombolni szoktunk?
  • Ahogy a kis vadmacskát láttam rád ugrani a repülőtéren, el tudom képzelni.
  • És te mit szólsz a javaslathoz, elfogadjam?
  • Ha csak fele olyan fontosak a szüleink neked, mint te nekik, akkor igen.
  • Te tudsz a kettőnknek nyitott számláról? Nem akartam kifaggatni őket.
  • Igen tudok, ha akarod, elmesélek mindent.
  • Igen szeretném.
  • Két kártérítési pert nyertek anyáék, és a pénzt befektették. Amikor én megszülettem letétbe helyezték egy közjegyzőnél, és megbíztak egy befektetőt. Mindkettő Charlynak dolgozik. Két egyforma portfóliót képeztek, mindkettő az én nevemre szól. Az egyiket nagykorúságom elérésekor kapom meg, a másikat a tíz éves házassági évfordulómon. De az a kitétel, ha téged megtalálnak addig, akkor ez a másik portfólió a tiéd. És nagyon boldog vagyok, hogy ezt a részt nem én kapom meg.
  • Én már hozzáférek a saját részemhez, akarsz belőle?
  • Minek, mindenem megvan, Charly mindig úgy gondoskodott rólunk, mintha a családja lennénk, ugyanúgy kényeztetett, mint Zoet. Úgy is nőttem fel, mintha a testvére lennék. Amíg kicsi voltam én a másik szobában aludtam, és amit most te kapsz, az volt Zoe szobája. Ha parti volt a nagy házban, vagy Charlyék mentek valahová, Zoe ott aludt nálunk. És ez abban az időben nagyon gyakori volt. Éjjel sokszor átszöktem hozzá, és együtt aludtunk. Máskor én maradtam náluk éjszakára, azt nagyon szerettem, mert akkor is Zoeval együtt aludtam az ő ágyában. Napközben, meg mindig náluk voltam, mert apu és anyu ott dolgozott. És ha Zoe iskolában volt, akkor az egész házat én uraltam. Sokszor bementem a műterembe, és néztem, ahogy Elisa fest, olyankor én is művész akartam lenni. Amikor Charly hazajött, feldobált a levegőbe, és dédelgetett, mert én voltam az ő kicsi babája.
  • Charly jól keresztbe tett nekem. Most, hogy milliomos lettem akartam venni egy házat a nevelőszüleimnek, de az ajánlatával ezt keresztülhúzta.
  • Van egy ötletem, hogy milyen ajándékot adj nekik, te a milliomos.
  • Na, mondd, kíváncsi vagyok mi az.
  • Nyiss apádnak egy könyvelő irodát. Te adod hozzá a tőkét, Charly segít az ügyfélkör kialakításában.
  • Ez szuper ötlet, hogy jutott eszedbe.
  • Csupáncsak önzésből. Amikor elkezdtem az iskolát Charly azt mondta, ha befejezem az egyetemet, nyit nekem egy irodát. De friss diplomásként mit kezdenék vele? Előbb gyakorlatot kell szereznem. Ha az apád, akinek van száz év gyakorlata, elindul egy új irodával, és a készen kapott ügyfélkörrel, az biztos siker. Én hat vagy hét év múlva végzek, akkor én is beszállok. Három év alatt mindent megtanulok az öregedtől, ő nyugdíjba megy, én meg átveszem a jól működő céget, és az államok legjobb könyvelő vállalatát megcsinálom.
  • Hogy te milyen célratörő vagy, és milyen önzetlen. De az ötlet tetszik. Ha elmondom a nevelőszüleimnek, hogy te találtad ki, nagyon fognak szeretni.
  • Engem érdek nélkül is lehet szeretni, én olyan vagyok.
  • Valóban, akkor mi a helyzet a fiúkkal?
  • Vannak barátaim, de semmi több. És ha arra vagy kíváncsi, még szűz vagyok.
  • Kettőezer-tizenötben, akkor te vagy a fehér holló.
  • Meglehet, de ez nem fáj. És nem vagyok prűd, talán csak túl romantikus.
  • Érted még nem jött el a herceg fehér paripán?
  • Inkább azt mondanám, hogy akit én szívesen láttam volna a saját hercegemnek, az nem hozzám jött el.
  • Hát biztos, hogy majd eljön a te herceged is, ne kapkodd el.
  • Marynek is ezt javasoltad volna?
  • A volna soha nem számit, csak az, ami van, és ami lesz.

Amikor megérkezett Zoe és Berry a színházból, mindenkit a teraszon találtak jókedvűen, láthatóan sok koktél fogyott a nap folyamán. Megtudják, hogy a család korán vacsorázott, utána a szülők és Robert húga bementek a nappaliba, és a lányt kifaggatták az életéről, szüleiről, a megtalált testvérével kapcsolatos gondolatairól. Ez alatt Mary a barátjával bezárkóztak a szobájukba, és nemrég csatlakoztak a többiekhez.

Robert a beszélgetés közben átmutatott az öböl túlsó oldalára.

  • Két évvel ezelőtt kirándultunk, és onnan egy parkolóból néztem ezt az oldalt. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer majd itt fogok ülni.
  • Azonnal tudni akarom, hogy kivel voltál! - Mary hangja rosszallóan, ugyanakkor tréfásan csengett.
  • Egy lánnyal, de most veled vagyok, és csak ez számít.

Az újonnan érkezett pár evett néhány falatot a friss gyümölcsből készített koktélok mellé. Robert a koktélkeverő, és ahogy az üvegeket dobálja Zoe megjegyzi.

  • Te tényleg Frank fia vagy, majdnem olyan jól csinálod, mint ő.

Aztán Mary elszaladt és hozza a magazint, hogy megmutassa milyen nagy művész a barátja. Zoe szakértelemmel nézte a remekbe készült fotókat, és megjegyezte.

  • Nagyon tehetséges vagy. Nem gondoltál arra, hogy operatőr legyél?
  • Nekem a kamera a hobbym, és ezt nem akarom tönkretenni. Egyébként szervezni és alkotni szeretnék, nem vagyok művész. Azért jók a képeim, mert jó a képlátásom, semmi több.
  • Mond öcsikém, lefotóznál engem is?
  • Berrynek akarsz adni képet, hogy azt nézegesse, ne más nőket?
  • Ő csak nézegessen élőben, apáméknak akarok egy diszkrét aktfotót a hálószobájukba. Az ott lévő portrém nem tetszik.
  • Rendben, otthon bejössz a műterembe és megcsináljuk. De nagyon szép portrét is csinálhatok rólad. Az a kép tényleg nem jó.
  • És mit tudsz még?
  • Ezt kérdezd meg Marytől. Ha a fotózásra gondolsz, mindent. Erről jut eszembe, Mary neked hoztam képeket, meg tulajdonképpen mindenkinek.

Robert egészen elfeledkezett róla, hogy az előző hét végi partin készített felvételeit odaadja a családnak. Egy külön csomagot kapott a barátnője, azokat a képeket, melyeken a hírességekkel pózol. A másik csomagban főleg a családról készült képek voltak. Mindenki teljes ámulatban nézte végig a fotókat, nagyon jól sikerültek. Tű éles felvételeken jól elkapott pillanatok, a családtagok nem is tudták magukról, hogy ilyen fotogének. Robert mosolygott, rengeteg felvételt készített, hogy ennyi tényleg jó képet ki tudjon válogatni. A kis cserfes nagyon kíváncsi lett.

  • Mennyi pénzt kapsz a magazintól ezekért a felvételekért?
  • Még nem tudom, úgy tíz és húsz ezer között.
  • És mennyit kap a csaj?
  • Ő is annyit.
  • Atya ég, engem nem akarsz fotózni?
  • Az a lány ebből él, te költsd a szüleid pénzét, meg az enyémet.
  • Szívesen teszem, semmi gond.

Vasárnap délelőtt miután mindenki felkelt, megreggeliztek, a mikro busszal elmentek a Golden Gate parkba, és séta közben beültek a japán teakertbe. Két órakor megebédeltek az Acquerello étteremben a Sacramento utcában. Ezután hazamentek, és elköszöntek Emmatól, aki kocsijával visszament az egyetem környékén bérelt lakásába.

A két pár Berry autójával kiment a repülőtérre, Zoe és Robert elrepült Los Angelesbe, a testvérek is hazatértek.

Berry és Mary a következő pénteken utaztak Los Angelesbe, a repülőtéren Zoe és Robert várta őket. Útközben megtudták, hogy a fiú a héten átköltözött szüleihez. A telken a két hálószobás ház felújítását elkezdte Frank és hamarosan be is fejezi.

Robert megbeszélte Charlyval, hogy nevelőapjának irodát akar nyitni, és segítségét kérte az induló ügyfélkör szervezéséhez.

Nevelőszülei közben felmondtak munkahelyeiken, már február közepén átjönnek. Nagyon felbolydult a fiú két családjának az élete, nehéz volt feldolgozni az új helyzetet. Robert vér szerinti, és nevelőszülei az első találkozásuk óta mindennap beszéltek telefonon, és szőtték a jövőre vonatkozó álmaikat. A nevelőszülőknek nehezebb, ők mindig Denverben laktak, most új környezetbe költöznek, egy nagyvárosba. Ugyanakkor boldogok, hogy fiúk megtalálta az anyját, és hogy milyen jó emberek veszik most körül. Bizakodnak, hogy abban a közegben ők is jól fogják érezni magukat.

A fiatalok megérkeztek Charly házába, ott már várták őket Robert szülei is. Megvacsoráztak, beszélgettek egy órát, utána az ifjúság felment a medenceszintre. Úszkáltak, szaunáztak, beültek a jakuzziba, és megbeszélték a következő két nap programját. Éjfél volt, amikor lementek, Robert szülei addigra már hazamentek, és Charlyék is visszavonultak a szobájukba.

Mary és Robert átmentek a fiú szüleinek házába, a lány most látta, hogy a lakrészt milyen modern új bútorokkal rendezte be barátja.

A szobát egy térelválasztóval kettéosztották, mely a folyosó falára merőlegesen lett beépítve, és majdnem a terasz előtti nagy üvegfalig ér. A helyiség egyharmad részét hálószobának, a nagyobb részt nappalinak alakították ki. Az egész térelválasztó egy ötven centi mélységű szekrény, mely vízszintesen, és függőlegesen is sok részre van osztva, és váltakozva a két szobarész felé nyitható. A térelválasztó szekrény mindkét oldalára felszereltek egy LED televíziót. A hálórészben a TV-vel szemben van egy nagyméretű ágykeret, két vastag kókuszbetétes kemény matraccal, az üvegfal melletti sarokban egy író és számítógépasztal. A nappali részben a TV-vel szemben egy ülőgarnitúra, a háta mögött egy kerek asztal két székkel. Ezen az oldalon a térelválasztó egy része bárszekrény, beépített üvegajtajú hűtővel. A gardrób és a fürdőszoba nem változott.

Marynek nagyon tetszett az átalakított lakrész, különösen, amikor megtudta, hogy az egészet Robert apja csinálta. Gyorsan levetkőztek, a lány hanyatt feküdt az ágyra, lábait kissé felhúzva. A fiú, amíg vetkőzött, nézte az elé tárulkozó látványt, és a lány megnyugvással vette tudomásul, hogy a póz, amit felvett, megtette a hatását.

Szombaton délelőtt mindenki a maga ütemében ébredt, utoljára Mary és Robert. Amikor átmentek a nagy házba és megreggeliztek, már tíz óra is elmúlt. Robert anyja, és Caro már a konyhában nyüzsögtek, készítették az ebédet. Azután a fiatalok Charlyval és Caroval együtt felmentek az uszoda szintre. Mindenki leúszta a külső medencében a maga távját, szaunáztak, és bementek a jakuzziba.

Két órakor ültek az asztalhoz, kényelmesen megebédeltek, és nyolcan nyolcfelé beszéltek, mint egy nagy olasz család. Aztán a két fiatal pár elvonult azzal az indokkal, hogy az éjszakai parti előtt pihenniük kell. Amikor csak a négy szülő maradt az étkezőben, Charly lakonikusan megjegyzte.

  • Képzelem, most hogy összepihenik magukat. Caro a lányod eszembe juttatja a régi szép időket, amikor többet voltunk az ágyban, mint az asztalnál.
  • Te vén kéjenc, akarod, hogy mi is elvonuljunk, és itt hagyjuk a barátainkat?
  • Azért nekik sem lehet hiányérzetük, közös életüket azzal kezdték, hogy végigkefélték a mexikói partokat. És a két év kényszerű kihagyás sem szegte a lendületüket. Csak nézz rájuk, ma is olyan szerelmesek egymásba, hogy az ember kedvet kap tőlük a bujálkodásra.

Az esti partit a most befejezett filmjük főszereplője adta, és a teljes stáb jelen volt. Ilyenkor rendre Charly hívja meg munkatársait, hogy megünnepeljék a több hónapos kínzó együttműködést, de most az államok legnagyobb filmcsillaga volt a főszereplő, és ragaszkodott hozzá, hogy az ő házában rendezzék az összejövetelt.

Az út még fél óráig sem tartott, a szívtipró Malibuban a Pacific Coast országút melletti birtokán lakik. Itt az ingatlanok valóban kisebb birtokok, a tengerparton egymás mellett, buja növényzettel, és hatalmas fákkal betelepítve. Az ide épült házakat az őspark szerű növényzet védi, az úton arra járok, és a szomszédok kíváncsi szeme elől. Az épületekre csak az óceán felől a húsz méteres homokos föveny irányából van rálátás.

A partira nyolc órától érkeztek a vendégek, őket három pincér folyamatosan kínálta itallal és apró falatkákkal. Az étkező egyik felében voltak az asztalok és székek, másik felében a svéd asztal és egy látványkonyha lett elhelyezve. Charly szokásos köszönet nyilvánítását a házigazda bevezetője után kilenc órakor mondta el. Beindult a látványkonyha, egy michelin csillagos szakács közreműködésével, és a koktélokat egy világbajnok mixer készítette. Ezt már a házigazda adta a jelenlévők tudtára, had pukkadjanak vendégei az ő gazdagságát látva. A film női főszereplője, egy magát negyvenévesnek valló agyondekorált hölgy megjegyezte.

  • Robin, a gázsid felét most ránk költöd.
  • Ne aggódj drágám, én úgy szerződtem Charlyval, hogy ezt a partit bekalkuláltam.

Zoe, aki addig apja mellett állt, mint társ producer, oldalra nézett és Berryt kereste, akit már szedtek szét a műanyag cicák, egymást letaposva a megszerzendő trófeáért. Odébb Maryt ostromolta egyszerre fél tucat szívtipró, és ahogy apja mellől ellépett a következő pillanatban már őt is körüldongták a döglegyek. Nézte, ahogy még Robertre is lecsapott néhány vámpír, pedig a fiú nagyon elfoglalta magát a fotózással. Charly sem maradt ki, őt már a következő filmjének szerepeiért ostromolták.

Aztán Charly szétosztotta a jelenlévők között a legutóbb nála készült fotókat, és mindenki megrohanta Robertet, hogy szeretné, ha készítene róla egy portfoliót. A fiúnak most esett le a tantusz, hogy miért mondta Charly, feltétlenül hozzon magával jó sok névjegykártyát. Haláli ez az ember, lehet tőle tanulni. 

thomasgroundwriter@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti
Készült a Webnode segítségével Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Írd le az ötletedet, és az AI elkészíti az első vázlatot. Kódolás nélkül, ingyenes indítással.